Az angol irodalom története 7 kötetben
Original price was: 30 430 Ft.28 000 FtCurrent price is: 28 000 Ft.A 7 kötet 15 évszázad angol irodalmát foglal össze. 80 szerző munkája 3904 oldal terjedelemben.
1–16 termék, összesen 85 dbSorted by latest
A 7 kötet 15 évszázad angol irodalmát foglal össze. 80 szerző munkája 3904 oldal terjedelemben.
AZ ÖTÖDIK KÖTET az 1830-as évektől az 1930-ig terjedő időszak, vagyis a viktoriánus kor és a modernizmus angol irodalmát mutatja be, új megvilágításba helyezve számos olyan jelenséget, amelyekről kissé elavult kép él a hazai köztudatban, ilyen például a realista regény, a dekadencia, a modernizmus intézményes háttere és kulturális kontextusa. A kötet fejezetei emellett bemutatnak kevésbé ismert időszakokat és jelenségeket, többek között a századforduló és az első világháború irodalmát, a női szerzőség kialakulását, az angolságkép irodalmi lecsapódását vagy a birodalmi kontextus szerepét. A kanonikus szerzők és művek mellett szó esik a populáris irodalom kialakulásáról és műfajairól is, valamint olyan közismert alkotásokról, mint a Drakula vagy a Dr. Jekyll és Mr. Hyde.
A kötetben olvasható tizenöt tanulmány meggyőző példával szolgál arra, hogy a természetről folytatott diskurzusnak a természettudományok világán túl a humántudományok területén, sőt a mindennapi életünkben is helye van. A szerzők a természet-ember viszony szövevényes útjainak bejárására invitálják az olvasót, miközben betekintést nyújtanak a természet megtapasztalásának emberi módjaiba, a természethez kötődő metaforák használatának és a természet művészetben betöltött szerepének alakulástörténetébe, valamint a természet emberi megértésének etikai dilemmáiba.
A kötet írásait Zagyvai Sári fotóművész Egy kirándulás vázlatai című sorozatának fiktív táj- és természetképei kísérik.
A poszthumanizmus csápjai mindenhova elérnek. Az elmúlt években Magyarországon is elérték a humántudományokat és a művészeteket, sőt benyomultak a mindennapi élet legkülönbözőbb szféráiba is.
A klíma- és ökológiai válság, a mesterséges intelligencia megjelenése, a modernitásban kialakult társadalmi rendszerek és diskurzusok teljesítőképességének romlása arra kényszerít bennünket, hogy új kérdéseket tegyünk fel – nemcsak arra vonatkozóan, hogy mi az ember, hanem arra vonatkozóan is, hogy fenntarthatók-e azok a keretek, amelyekben eddig gondoltuk el, és amelyek eddig szervezték az emberi és a nem emberi létezők kapcsolatait.
A Poli-P kutatócsoport olyan fiatal kutatók fóruma, akik vállalják a szembesülést a poszthumanista világ problémáival. Bemutatkozó kötetük nyitott minden olyan megközelítésre, amely túlmutat az emberközpontúság keretein. A poszthumanizmus csápjai írásaikon keresztül nem valami fenyegető idegenségként jelennek meg, hanem inkább kapaszkodóként a humántudományok és a művészetek gyorsan változó diskurzusainak és gyakorlatainak örvényében.
Az emberi történelem végét már sokan és sokféleképp meghirdették vagy megjósolták. De mi történik az emberrel, amikor a történelem véget ér?
Giorgio Agamben ebben a könyvében azt vizsgálja, hogyan képzelték és képzelik el az embert az állathoz hasonló vagy éppen attól radikálisan különböző lényként. Többek között Bataille, Linné, Uexküll, de mindenekelőtt Heidegger munkáit elemezve tárja fel az „antropológiai gépezet” működését, vagyis azokat az eljárásokat és gesztusokat, amelyek az embert az állattól való megkülönböztetés révén állítják elő, és teszik történeti létezővé.
„Mintha az emberi és az állati között húzódó határ meghatározása – írja a szerző – nem csupán egy lenne a filozófusok, teológusok, tudósok és politikusok által tárgyalt kérdések közül, hanem az az alapvető metafizikai-politikai művelet, amellyel egyedüli módon lehet meghatározni és létrehozni az »emberhez« hasonló valamit.”
Agamben szerint „a döntő politikai konfliktus” mindig is az ember egyszerre állati és emberi mivoltából fakadt, és minden politikai vita ebből a konfliktusból vezethető le. Ennek a konfliktusnak a feltérképezése és megértése pedig mindenképpen szükséges ahhoz, hogy el tudjuk képzelni és le tudjuk írni a történelem utáni embert.
Paul Klee művészetével kapcsolatban először is azt kell megértenünk, hogy egy alkotó, aki annyira nehezen találta meg a saját képi nyelvét, miként maradhatott a gyorsan változó művészeti formaelvek ellenére is mind a mai napig megkerülhetetlen festő. A megértésben segítségünkre lehet a tény, hogy Klee műve nem meglepetésszerűen és közegtelenül jött létre, hanem több korszakos alkotóval folytatott, rejtett és nyílt vitában született. És legalább ennyire fontos az is, hogy Klee műve elválaszthatatlan az önreflexiótól, ami számos feljegyzésében, előadásában és naplóbejegyzésében érhető tetten. A feladat tehát az, hogy Paul Klee művészetének korokon átívelő jelentőségét és egyedülállóságát a filozófiai és művészettörténeti interpretáció ötvözésével ragadjuk meg.
Roland Barthes Világoskamrája, 1979-ben írt utolsó nagyobb munkája fotóelméleti alapmű. Az értekező próza és a szépirodalom határán mozgó írás szándékoltan ellenáll a műfaji besorolásnak, ami abból is következik, hogy a szerzőt alapvetően ez a kérdés foglalkoztatja: hogyan írható le a fotó mint médium egyszerre tudományosan, vagyis a maga általános jellegében, és a nézőjére gyakorolt mindig egyedi hatásában? Hogyan lehet megragadni a fotó „egyedi általánosságát”?
A Kijárat Kiadó és a Magyar Fotográfiai Múzeum gondozásában megjelent kötet nem csak új fordításban közli a világhírű esszé szövegét, hanem a francia eredetihez igazodva tartalmazza a teljes képanyagot, Barthes széljegyzeteit, a fejezetcímeket, valamint a hivatkozott fotótörténeti munkák és az említett fotográfusok jegyzékeit.
Milyen tudás állítható elő az olvasás, a számítás és az ábrázolás gyakorlatainak együttes alkalmazásával? Milyen szerepet játszhatnak a számok és az ábrák az irodalomtörténet-írásban, és hogyan járulhatnak hozzá a bölcsészettudományok a számok, adatok és ábrák által uralt világunk megértéséhez? A könyv első része a tudástermelés alapvető technikáinak kultúrtörténetét vizsgálja, és azt, hogy ezeket mennyiben lehet hasznosítani az irodalomtudományban. A második rész százötven magyar regény elemzéséből kiindulva tár fel stílus- és eszmetörténeti folyamatokat a magyar irodalomban a 19. század elejétől a 20. század végéig. A nyelvi elemek gyakoriságelemzésével, az egyes szerzőkre és korszakokra jellemző mondatok újfajta leírásával az irodalmi szövegek stílusára és irodalomtörténeti helyére nézve is új belátásokhoz juthatunk. Ezért olvashatunk ebben a kötetben többek között Eötvös József körmondatairól, Déry Tibor hasonlatairól, Nádas Péter ellentétes tagmondatkapcsolatairól, Kertész Imre magyarázatairól és Mészöly Miklós prózájának sajátosságairól. A digitális bölcsészeti elemzés mindeközben nem az irodalomtudomány hagyományos értelmező tevékenységének alternatívájaként, hanem annak továbbfejlesztéseként és kiegészítéseként tűnik fel.
Mikor készült az első magyar röntgenkép? És az első röntgenkarikatúra? Milyen kapcsolatban vannak a fekete-fehér, elmosódott röntgenképek és a színpompás anatómiai ábrázolások? Milyen eszközöket vetettek be Magyarországon a tuberkulózis elleni kampányban a 19–20. század fordulóján? Hogyan lehet egy röntgenkép bírósági bizonyíték? Meddig terjed a képfeldolgozás, és hol kezdődik a képmanipuláció? Mennyire fontos a szerepük a képeknek a tudományban és a hitelesítés különböző aktusaiban? Hogyan jelenik meg a röntgensugárzás Babits Mihály, Karinthy Frigyes vagy József Attila műveiben?
Ez a kötet többek közt ezekre a kérdésekre keresi választ a röntgentechnológia magyarországi használatának kezdeteit feltérképezve. A röntgent és a többi képalkotó eljárást a szerző ún. kultúrtechnikaként írja le. Ez azt jelenti, hogy az itt bemutatott elemzések mindig arról is szólnak, hogy miként formálták a korai képalkotó eljárások az ember – az orvos és a beteg – világhoz fűződő viszonyát és önmagáról alkotott képét, és hogyan definiálták újra a szubjektum lényegét és határait.
A “Földközelben” három olyan jelenséget kapcsol össze, amelyek között sokáig nem látszott egyértelmű összefüggés: egyrészt a deregulációt, vagyis a jóléti állam leépítését, amelyen a globalizáció kritikája alapul, másrészt az egyenlőtlenségek egyre fokozódó növekedését, harmadrészt az éghajlatváltozás tagadását. Latour feltevése szerint a politikai színtér elmúlt ötven évben lezajlott és ma is zajló átrendeződése csak akkor érthető meg, ha abban központi szerepet tulajdonítunk a klímaváltozás kérdésének – és tagadásának. Többek között a nemzetállami kereteket újraéleszteni kívánó politikákat is erre a szorongató kérdésre vezeti vissza: lesz-e a jövőben elég hely mindannyiunk számára a Földön?
A “Karanténban” a koronavírus-járvány megfékezése céljából elrendelt lezárásokat hozza összefüggésbe az új klímarend okozta válsággal, hiszen az emberiség egészét fenyegető éghajlatváltozás is a bezártság érzetével párosul – csak ez soha nem fog véget érni, és nincs hova menekülni előle. Latour mindeközben azt mérlegeli, mennyiben jelent a klímaváltozás esélyt arra, hogy a modernitás elrugaszkodott, Földet romboló projektje után végre „földet érjünk”, vagyis újra felfedezzük a talpalatnyi földet, amelyen élünk, és az emberiség létfeltételeit biztosító Föld nevű bolygót. Szerinte a megváltozott körülmények között, ezen az immár „másik helyen” sem kell lemondanunk a szabadság eszméjéről.
Erről a prózakötetről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy prózai. A szerző szépirodalmi munkáit, irodalmi esszéit és könyvkritikáit, város- és gondolatképeit gyűjti egybe, így mutatva be Benjamin írásművészetének műfaji gazdagságát. A közel harminc írás nem csak a művészetfilozófus írói sokszínűségéről tanúskodik, hanem a korabeli metropoliszok, Berlin és Párizs irodalmi és művészeti életéről is eleven képet fest.
Ezek az írások a megértés és az értelmezés egymástól el nem választható lehetőségeit vizsgálják. Az elmélet próbája az alkalmazás, ennek során válik láthatóvá, hogy a művészetelméleti elgondolások mire és mennyire használhatók.
A művekhez fűződő viszonyunk – akarjuk vagy sem –, nem állandó, ezért azok a műalkotások is, amelyeknek látszólag jó ismerői vagyunk, hirtelen meglepetéssel szolgálhatnak.
Ám éppen az élteti a műértést, amikor a korábbi olvasatok repedései mentén valami olyasmi tör a felszínre, ami teljességgel váratlan.
A Kötelezők cím az itt olvasható hét tanulmánynak legfeljebb a tárgyára vonatkozik, hiszen mindegyik világirodalmi kötelező olvasmányokról vagy kötelezőgyanús művekről szól.
Ez a könyv négy Mészöly-regény térpoétikai elemzését tartalmazza. Mészöly Miklós az 1945 utáni magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotója, egyike azoknak, akik megadták a kezdőlökést a magyar próza háború utáni megújulásának. A magyar próza jelenére gyakorolt közvetett és közvetlen hatása óriási, mégis olykor nehezen megragadható. Ezért kerültek a kötetbe a nagyobb elemző fejezetek közé rövidebb összehasonlító fejezetek, exkurzusok, amelyek a jelen irodalmából vett példákon keresztül láttatják Mészöly regényeit és életművét, de főleg azt, hogyan éli a mészölyi poétika a maga – sokszor rejtőzködő, de mindig eleven – utóéletét a kortárs irodalomban. Így tekinthetünk vissza Bartis Attila “A nyugalom” című regényén keresztül “Az atléta halálá”-ra, Sándor Iván “A szefforiszi ösvény”-én keresztül a “Saulus”-ra, és így válhat a “Film” társszövegévé Zoltán Gábor “Orgiá”-ja, a “Családáradás”-é pedig Márton László “Árnyas főutcá”-ja.
A hatodik és hetedik kötet az 1930-tól napjainkig tartó időszak angol irodalmának első magyar nyelvű bemutatása. A részletes történeti áttekintés olyan témákat is feldolgoz, mint a skót, a walesi és az észak-ír irodalom, az angol holokauszt-irodalom, az ökológiai irodalom vagy a globalizáció hatása az irodalomra. A hatodik kötet új megvilágításba helyezi a 20. század közepének fejleményeit, például a második világháború irodalmát és az időszak gazdag utazási irodalmát, a zárókötet pedig nemcsak a jelenkori irodalomról ad gazdag körképet, beleértve a „brexit” irodalmi nyomait, hanem a populáris műfajok jelenségeit is bemutatja: felvázolja az angol fantasy, science fiction és képregény történetét, de tárgyalja a bűnügyi regényeket és a Harry Potter-sorozatot is.
A hatodik és hetedik kötet az 1930-tól napjainkig tartó időszak angol irodalmának első magyar nyelvű bemutatása. A részletes történeti áttekintés olyan témákat is feldolgoz, mint a skót, a walesi és az észak-ír irodalom, az angol holokauszt-irodalom, az ökológiai irodalom vagy a globalizáció hatása az irodalomra. A hatodik kötet új megvilágításba helyezi a 20. század közepének fejleményeit, például a második világháború irodalmát és az időszak gazdag utazási irodalmát, a zárókötet pedig nemcsak a jelenkori irodalomról ad gazdag körképet, beleértve a „brexit” irodalmi nyomait, hanem a populáris műfajok jelenségeit is bemutatja: felvázolja az angol fantasy, science fiction és képregény történetét, de tárgyalja a bűnügyi regényeket és a Harry Potter-sorozatot is.