Árnyékvers és irónia. Esszék, tanulmányok, esszéversek

Egy versnek csak egyetlen alakja lehet? Aki verset ír, ezt az egyetlen alakot keresi, ahogy Michelangelo igyekezett a fölösleget eltávolítani, mintegy megtalálva a kőben a benne rejlő művet. De aki fordításban vagy fordítás közben találkozik egy verssel, nem láthatja úgy, hogy csak egyetlen alakja van. Akkor valóban fordíthatatlan volna. Több fordítás is lehetséges, vagyis egy vers több árnyékot vethet. És ha az eredeti is csak árnyékvers…?

Az árnyékvers arról beszél, hogy nem szabad túl komolyan venni az irodalmat. Talán ez az ironikus tudomány feladata. Az egyetlen lehetséges alakot kutatni eltúlzott komolyság volna, a világ(át)értelmezések sokaságát számba venni pedig az ironikus figyelem munkája. Ironikus komolyság…? A kötet szerzője bohemista. Ez az irodalomtudomány egyetlen olyan ága, mely a nevében hordozza a bohémságot, a könnyedséget, a könnyűkezűséget. De semmiképp sem a könnyelműséget. Vörös István könnyű kézzel kétirányúsítja az irodalomtól az irodalom tudománya felé vezető egyirányú utcát, és néha versben beszél esztétikai, irodalomkritikai kérdésekről. Felfedezi és megmutatja a tudomány árnyékát az irodalmon, és az irodalomét a tudományon.