Vásárlók könyve

„Az elbeszélő mohó ember, legalábbis alaptermészete szerint. Ezért is tartja olyan fontosnak, hogy egyik életét aszkétaként élje. De gyerekkorában még csak tétován csillogott rá az aszkétaság fénye, mint délutáni alváshoz bespalettázott szobában a parkettán meg- bicsakló sugár; tudott órákon át bámulni egy macskák által a veranda lépcsejére helyezett kígyódögöt, de máskor bizony mohó volt és szeleburdi. így esett, hogy a kamrában fölnyitott egy üveg mézet és beleivott. Lassan mozdult a szájhoz tartott üvegben a méz, majd elérte az ajkakat, tömör folyam, végighömpölygött a nyelv útján a torok felé… Leszakadt fullánk rejtőzött a mézben, vagy döglött méh, mit a torkos gyerek lenyelt, vagy éppen a tárt szájba, mint bódító barlangba röppent be egy méh vagy darázs – ki tudná megmondani? Mindenesetre előbb éles, majd tompuló fájdalom vette birtokába a nyelv tövét, és lett ott gyorsan növekvő duzzanat, nehezülő lélegzetvétel… De aztán a veszélyt elhárította a kihívott és időben érkező orvos, úgyhogy az elbeszélő felnőtt és éli többszörös életét.”