Aer

Újraolvasva Pálinkás Györgynek a 20. század utolsó évtizedében írott prózáját s mindazt, amit friss reakcióként olvasójából kiváltott, az a benyomásom, hogy nyelvi mívességével időközben csak a kiváló stiliszták, a régi magyar elbeszélő nyelvet jól ismerők stílusimitációi vetekedhetnek. Újabban akad ennek néhány kiváló példája. Hogy honnan származott Pálinkás modorának ez az ómódi, meleg, bensőséges, izgatóan szenzuális alapvonása, erre nincs érdemi magyarázatom. Egyértelműen érzéki, túlérzékeny, sérülékeny, kompenzációkra kényszerülő, a saját művészi kiteljesedés lehetetlenségének tudatától szenvedő alkat. Olyan régies poétai fineszek mestere, melyekre éppen sem ideje, sem környezete, sem az éppen uralkodó ízlésdiktátum nem lehetett fogékony. Talán ezért befeje¬zetlen és nem végigmondott kifinomult érzéki nyelvű művének története sem. Az „Aer” az érzékeltlenség és kiürültség korának ritka, törékeny ellenpontja. A félmúltból küldött váratlan meglepetés. (Thomka Beáta)