Barion Pixel

A modern magyar líra/próza világirodalmi kontextusban

Original price was: 4 300 Ft.Current price is: 3 440 Ft.

Ez a kötet egy nagyszabású tudományos vállalkozás eredménye. Világirodalmi horizontból rátekinteni egy korszak magyar irodalmára, lírájára és prózájára, és újat mondani ezekről – ez volt a célja annak a 2017-ben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán rendezett négynapos konferenciasorozatnak, melynek résztvevői akadémikusok és egyetemi tanárok, hazai és határon túli bölcsészkarok oktatói, irodalomtörténész kutatók és doktorandusz hallgatók voltak. Az ott elhangzott előadások anyagát gyűjti egybe ez az egybefűzött kötetpár. Ennek az „ikerkötetnek” mindkét felét a modernitás irodalomszemléletéről szóló, elméleti jellegű írások vezetik be, amelyeket klasszikus, késő és posztmodern irodalmi műveket, valamint kortárs szerzők szövegeit vizsgáló, összehasonlító és elemző tanulmányok követnek. Az irodalomtörténeti paletta, melyet a kötetpár elénk tár, meglehetősen színes, ahogy azok az írások is igen sokfélék, amelyek a magyar modernség világirodalmi kontextusaiként tűnnek fel a gyűjtemény lapjain. Minden kedves olvasónknak azt kívánjuk, hogy – a szó szoros értelmében – forgassa haszonnal és örömmel ezt a kötetet.

Cím: A modern magyar líra/próza világirodalmi kontextusban

Szerző(k) / Szerkesztő(k): ,

Kategória:

Cikkszám: kijarat-0011

ISBN: 9786155160813

Kiadás éve: 2020

Kötés típusa: Ragasztott kötés

Oldalak száma: 584

Méret: 165x235 mm

Értékelje Ön is a kötetet!

A kötet mellé ajánljuk

Ami még érdekes lehet

Július 13. és augusztus 7. között a személyes átvétel szünetel. A július 10. után leadott rendeléseket augusztus 10. után tudjuk küldeni. Megértésüket köszönjük.

element-cat5

A weboldalunk az olvasói és vásárlói élmények fokozása érdekében ún. sütiket használ.
A weblapunk tovább olvasásával ezt tudomásul veszi. Adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja.