A természethez fűződő összetett és sokszor ellentmondásos kapcsolatunk, valamint a természet és az ember alkotta környezet viszonyáról alkotott képzeteink, mítoszaink és elméleteink, de azok a beszédmódok is, amelyen mindezeket kifejezzük és megosztjuk, jelentős változásokon mentek keresztül az elmúlt évszázadokban. A küszöbön álló ökológiai katasztrófa és a neoliberális kapitalizmus szorításában egzisztenciális szükségletté vált, hogy számot vessünk azzal, milyen jelentőséggel bírt a természet az emberi kultúra történetében, és bír a jelenünkben.
Az ECHO-projekt célja, hogy úgy mutassa be a környezetesztétikai gondolkodás napjainkban betöltött egyre hangsúlyosabb szerepét, hogy az ne csak egy szűk szakmai közönségnek szóljon, hanem a fontossága mindenki számára érzékelhetővé váljon, és ez a gondolkodás a mindennapjaink részét képezhesse.
A kötetben olvasható tizenöt tanulmány meggyőző példával szolgál arra, hogy a természetről folytatott diskurzusnak a természettudományok világán túl a humántudományok területén, sőt a mindennapi életünkben is helye van. A szerzők a természet-ember viszony szövevényes útjainak bejárására invitálják az olvasót, miközben betekintést nyújtanak a természet megtapasztalásának emberi módjaiba, a természethez kötődő metaforák használatának és a természet művészetben betöltött szerepének alakulástörténetébe, valamint a természet emberi megértésének etikai dilemmáiba.
A kötet írásait Zagyvai Sári fotóművész Egy kirándulás vázlatai című sorozatának fiktív táj- és természetképei kísérik.
Cím: ECHO – A természet visszhangja
Szerző(k): Cserhalmi Luca, Lendeczki Kinga
Cikkszám: ebook-echo1
ISBN: 9786156535139
Kiadás: 2022
A Kijárat Kiadó e-könyvei ePub és Mobi formátumokban is letölthetők. Az Amazon Kindle olvasó számára a Mobi, míg az Apple és az Android készülékek esetében az ePub formátum az ideális.
Léteznek azonban olyan applikációk, például a PocketBook vagy a Lithium, amelyek minden formátumot kezelni tudnak Apple és Androidos készülékeken is.
Az elektronikus könyvek asztali (PC, MAC) számítógépen is olvashatók, amihez több ingyenes szoftver áll rendelkezésre, például a Calibre, valamint a FBReader alkalmazások.
Elektronikus könyvekre vonatkozó részletesebb segédletünket itt olvashatja el.
4 900 Ft Original price was: 4 900 Ft.4 410 FtCurrent price is: 4 410 Ft.
4 900 Ft Original price was: 4 900 Ft.4 410 FtCurrent price is: 4 410 Ft.
6 666 Ft Original price was: 6 666 Ft.5 999 FtCurrent price is: 5 999 Ft.
10 990 Ft Original price was: 10 990 Ft.9 666 FtCurrent price is: 9 666 Ft.
5 490 Ft Original price was: 5 490 Ft.4 940 FtCurrent price is: 4 940 Ft.
Július 13. és augusztus 7. között a személyes átvétel szünetel. A július 10. után leadott rendeléseket augusztus 10. után tudjuk küldeni. Megértésüket köszönjük.
A weboldalunk az olvasói és vásárlói élmények fokozása érdekében ún. sütiket használ.
A weblapunk tovább olvasásával ezt tudomásul veszi. Adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja.