Kislánykoromban mindig MÁS akartam lenni. Legelőször és mindenekfölött: sirály. Felmásztam a buckák tetejére, és kitárt karral ugorva játszottam repülést. Nem elképzeltem, hogy madár vagyok, valóban az voltam. Mint ahogy tudtam lenni kő, virág, gyertya és szappanbuborék. Aztán egyre nehezebb lett. Nem úgy sikerültek a dolgok, ahogyan szerettem volna, mindig másképpen lettem más. Félrecsúsztak a mozdulatok, mondatok, értelmét veszítette minden átváltozás: lötyögött rajtam a madárszárny, a bibe, a porzó, az alany, az állítmány. Miért nem sikerül, ha egyszer már tudtam, és sikerülhet-e még? Csak ez érdekelt. Azt a határvonalat kerestem, amelyen átlépve megszűnhetnek létem korlátai, s én azzá válhatok, akivé akarok. Ennek technikáját kutatva a mesék is kínáltak néhány lehetségesnek látszó megoldást. Elvarázsolt királyfik és királykisasszonyok mellett Micimackó kényszerű alakjavítási kísérletei vetették fel a kérdést: vajon varázslás és fogyókúra között létezik-e másmilyen megoldás? A mesék pontosan leképezik a bennünk és körülöttünk lévő világot. Jelentésük legalább annyira sokféle, mint mindazon meseforma, amely a mesemondók ajkán megszületik, legyen az „népi” vagy a legmodernebbek közül való. Ez a könyv arra keresi a választ, hogy milyen kapcsolat áll fenn az ősrégi tündérmesék és napjaink műmeséi között.
JAK Füzetek 95
Cím: Varázslás és fogyókúra. Mesék, mesemondók, motívumok
Szerző(k) / Szerkesztő(k): Boldizsár Ildikó
Sorozat: JAK Füzetek
Kategória: Irodalom
Cikkszám: kijarat-348
ISBN: 9638569654
Kiadás éve: 1997
Kötés típusa: Ragasztott kötés
Oldalak száma: 224
Méret: 140x200 mm
Még nincs feltöltve külső hivatkozás a kötetről…
4 900 Ft Original price was: 4 900 Ft.4 410 FtCurrent price is: 4 410 Ft.
4 900 Ft Original price was: 4 900 Ft.4 410 FtCurrent price is: 4 410 Ft.
6 666 Ft Original price was: 6 666 Ft.5 999 FtCurrent price is: 5 999 Ft.
5 490 Ft Original price was: 5 490 Ft.4 940 FtCurrent price is: 4 940 Ft.
5 490 Ft Original price was: 5 490 Ft.4 940 FtCurrent price is: 4 940 Ft.
Július 13. és augusztus 7. között a személyes átvétel szünetel. A július 10. után leadott rendeléseket augusztus 10. után tudjuk küldeni. Megértésüket köszönjük.
A weboldalunk az olvasói és vásárlói élmények fokozása érdekében ún. sütiket használ.
A weblapunk tovább olvasásával ezt tudomásul veszi. Adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja.