Studiolo

A reneszánsz palotákban studiolonak hívták azt a helyiséget, amelyben a herceg a kedvenc festményeit gyűjtötte össze, hogy időről-időre közéjük elvonulva meditálhasson vagy olvashasson. Ez a könyv egyfajta studiolo a szerzője, Giorgio Agamben számára, aki filozófus szemmel veszi szemügyre kedvenc művészeti alkotásait. A kiválasztott művekhez írt rövid kommentárok ötvözik a formai leírást, az ikonográfiát és a filozófiai elmélkedést. Szerzőjük tanúbizonyságot tesz művészettörténeti jártasságáról, éles szemmel emel ki fontos részleteket, és kritikus körültekintéssel építi fel gondolatmeneteit. A műalkotások mindeközben kiszabadulnak művészettörténeti vagy muzeológiai kontextusaikból, aminek köszönhetően – legyen bármilyen távoli is a múlt, amelyben keletkeztek – a kommentárok szerzője képes érzékeltetni az őket jellemző, általuk keltett provokáló jelenlétet. Agamben fejtegetései nyomán érthetővé válik többek között az, hogy miért fogja el félelem Dosztojevszkijt hitének elvesztésétől Holbein Halott Krisztusa előtt, hogy miért Chardin a tizennyolcadik század egyetlen vallásos festője, és hogy Twombly szobra milyen módon képes megtestesíteni azt a szépséget, amelyet Rilke a Duinói elégiák tizedik versében öntött szavakba.