Hajózás a fikció tengerén

E kötet nyitóírásában a regény változó és állandó tulajdonságairól esik szó. Voltaképpen Sándor Iván állandóan ezzel, a regényforma lehetőségeivel foglalkozik, de mindig változatosan. Én például két alapváltozatot ismerek tőle: az egyik maga a regénybeszéd (a régmúltat tárgyazó történetmondástól a huszadik századi történelem emlékezéspoétikai fikcionálásáig), a másik pedig a regényre vonatkozó esszébeszéd (vagy éppen regényírás-napló). Ezúttal a második alapváltozat további változataival ismerkedhet meg az olvasó: az is, aki valamilyen – tulajdonképpen teljességgel érthetetlen – baleset következtében még nem olvasta Sándor Iván regényeit, ám ezek után már nyilvánvalóan olvasni fogja azokat; és az is, aki e regények következetesen és élvezetesen közegtudatos világa felől kíván betekinteni a szerző esszéisztikus műfajelképzelésébe – mint mondjuk Hamvas Béla Karneváljának olvasója az ő Regényelméleti fragmentumába. És ha már Hamvas: Sándor Iván hatalmas olvasmány- és műveltséganyagot, továbbá – ha lehet – még hatalmasabb értelmezőkedvet mutató esszéfutamainak távlatos árukapcsolásai közül most csupán egyetlen egyre hívnám fel a figyelmet, tudniillik arra a pontos meglátásra, hogy a társadalomtudós Bibó István ugyanazzal az évszázados fáziseltolódással találja szemben magát, amivel Hamvas, noha alkati és műfaji különbségeik okán mindketten különbözőképpen válaszolnak arra. De a szűkebb téma – a Don Quijotétől az Emlékiratok könyvéig húzódó regényív – mellett szó esik még itt Cézanne Mardi Grasáról, Händel G-dúr Chaconne-járól, Tarkovszkij Áldozathozataláról… A Sándor Iván-féle regénytükörben megmutatkozó kultúránk egészéről. A regény megértésének kísérlete: a modern vagy posztmodern kultúra jobban értésének ígérete. (Bazsányi Sándor)

Műút-könyvek 010