Beszélgetések Emil M. Ciorannal

„Amikor 1995 nyarán csak úgy másodkézből, szinte véletlenül értesültem a haláláról, mintha közeli barátot, egy családtagot veszítettem volna el. A halál ténye mindig az ittmaradók számára fontos, Cioran pedig kezdettől fogva a halál szószólója volt – nyolcvannégy éves korában kapta meg az élettől azt, ami után mindig is sóvárgott. A kétségbeesés prófétája volt, a létezés káromlója, aki minden sorával azt bizonygatta, hogy »nincs olyan módszer, amellyel be lehetne bizonyítani, hogy lenni érdemesebb, mint nem lenni«. Kevés gondolkodót józanított ki ilyen fokon a létezés ténye, és egész élete során legnagyobb szenvedélyévé a kétségbeesés tiszta és nagy pillanatainak tudatosítását tette. Nem kereste, hanem kiérdemelte, anatómiailag is kiérlelte a múlhatatlan pesszimizmust. S ennek rögzítésében nem ismert sem Istent, sem embert.”

Teve Könyvek 8