Bacsó Béla új könyve, hasonlóan a Kijárat Kiadónál megjelent korábbi köteteihez, egyszerre vizsgál tisztán elméleti problémákat, rejtett elmélettörténeti mozgásokat, de bemutatja ezeknek az elméleti rekonstrukcióknak és olvasatoknak az alkalmazhatóságát is. „A végtelenség eleme a görög theoriában a szemlélés végtelenségének potenciális kielégíthetetlenségét jelentette, amely a változatlan örökre irányult; míg a modern elméletben a végtelenség eleme annak a folyamatnak a beteljesíthetetlenségét jelenti, amelyben a kísérletképpen alkalmazott hipotéziseket revideálják és magasabb szimbolikus egységekbe foglalják bele.” (H. Jonas) Az elméleti tevékenység tárgya maga örök, vagy inkább időn túli, mivel mindig is kérdéses, nem szűnik meg az adott időben, és főként nem merül ki az adott korszak válaszában. A tárgy, amihez a szemlélet fordul, megköveteli annak lehetőségét, hogy a szemlélő teljességgel a tárgynál legyen, s ne a már ismert/tudott igazságait vetítse rá arra, ami semmiféle időben sem kimeríthető. Az elméleti tevékenység annak a semmi máshoz nem fogható lehetősége, hogy az ember felfogja és gondolkodó, valamint ítélő képessége szerint kész legyen annak megfelelni, ami több, mint az általa egyáltalán megtehető és elgondolható.
Cím: Az elmélet elmélete. Filozófiai és művészetelméleti írások
Szerző(k): Bacsó Béla
Kategória: Esztétika
Cikkszám: kijarat-255
ISBN: 9789639529731
Kiadás: 2009
Ragasztott kötés
Oldalak száma: 206
Méret: 125x185 mm
Még nincs feltöltve külső hivatkozás a kötetről…
2 490 Ft Original price was: 2 490 Ft.1 666 FtCurrent price is: 1 666 Ft.
12 900 Ft Original price was: 12 900 Ft.9 990 FtCurrent price is: 9 990 Ft.
14 700 Ft Original price was: 14 700 Ft.9 990 FtCurrent price is: 9 990 Ft.
Losoncz Márk, Sipos Balázs (fordító)
3 900 Ft Original price was: 3 900 Ft.3 510 FtCurrent price is: 3 510 Ft.
Vészkijárat Hírlevél
A weboldalunk az olvasói és vásárlói élmények fokozása érdekében ún. sütiket használ.
A weblapunk tovább olvasásával ezt tudomásul veszi. Adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja.