Az itt közzétett tanulmányokat tizenöt év alatt született írásaimból válogattam össze. Kötetbe gyűjtésüket illetően tehát: nem vádolhatom magam elhamarkodottsággal. Mindenesetre arra törekedtem, hogy a tanulmánykötet műfajához képest egységes szerkezetű, összefüggően is olvasható szöveg szülessen. A dolgozatok csaknem mindegyike kísérlet egy-egy jelentős műalkotás értelmezésére. Különlegességük talán abban ragadható meg, hogy olyan területeken – festészet, szobrászat, táncszínház – is kísérleteznek a szigorú hermeneutikai interpretáció munkájával, ahol az ilyesmi ma még nem magától értetődő. Ezért az írások többsége megközelítését és módszerét más tudományos diskurzusokkal szembesítve világítja meg, az értelmezést más interpretációkkal való tételes viták során fejti ki. Minthogy a vizsgált művek nagyon különféle művészetekhez és műfajokhoz tartoznak, az értelmezés rendre eltérő szakhermeneutikai eljárásokat követ. Összefűzi az írásokat egyfajta tudatos kortársi jelleg is: vagy a „posztmodern” korszak (bármit jelentsen is ez) művészetének reprezentatív példáit dolgozzák fel, vagy félve tisztelt klasszikusok jellegzetesen mai „újraolvasására” tesznek kísérletet. Közös bennük „a test megértésének”, illetve a testtapasztalatok diszkurzív lefordíthatóságának a problémája is, amely korszakunk egyik uralkodó művészi és teoretikus dilemmája. Ez magyarázza a kötet – Heideggérre utaló – címadását is.
Cím: A testek világlása. Hermeneutikai tanulmányok
Szerző(k) / Szerkesztő(k): Rényi András
Cikkszám: kijarat-320
ISBN: 963913631X
Kiadás éve: 1999
Kötés típusa: Ragasztott kötés
Oldalak száma: 320
Méret: 130x210 mm
Még nincs feltöltve külső hivatkozás a kötetről…
4 900 Ft Original price was: 4 900 Ft.4 410 FtCurrent price is: 4 410 Ft.
4 900 Ft Original price was: 4 900 Ft.4 410 FtCurrent price is: 4 410 Ft.
6 666 Ft Original price was: 6 666 Ft.5 999 FtCurrent price is: 5 999 Ft.
5 490 Ft Original price was: 5 490 Ft.4 940 FtCurrent price is: 4 940 Ft.
5 490 Ft Original price was: 5 490 Ft.4 940 FtCurrent price is: 4 940 Ft.
Július 13. és augusztus 7. között a személyes átvétel szünetel. A július 10. után leadott rendeléseket augusztus 10. után tudjuk küldeni. Megértésüket köszönjük.
A weboldalunk az olvasói és vásárlói élmények fokozása érdekében ún. sütiket használ.
A weblapunk tovább olvasásával ezt tudomásul veszi. Adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja.