Dokumentje kell hogy legyen az embernek, ha jót akar. A gyakorlott dokumentírók már az első bejegyzés előtt nejlonba borítják az apró, kemény táblát, és frissiben bemargózzák a füzetke kockás oldalait. A kemény munka persze akkor kezdődik, amikor szétterítik a múltheti Szabadföldet vagy Délvilágot a viaszkosvászon térítőn. Füzetüket a papiroson még egyszer eligazítják, rákönyökölnek, és írnak. Dokumentet. Apai nagyanyáméban azt olvastam, hogy aki a dokumentnek írója, annak szabad irkájával azt cselekedni, ami tetszik, de akinek akaródzik mellé ülni, sohasem kíván nem odavaló dolgot, Anyai nagyapám tíz éve írja, milyen az időjárás, lejegyezi mennyiért veszik a disznót, hogy lett kukoricánk. Mindent pontosan, ahogy volt. De hallottam már olyanról, aki nem arról írt, ami igaz. Azt beszélik például, hogy a Rozmaring utca sarkán lakó, angyalkacsináló asszony rendre elfelejtette az abortuszra megbeszélt találkát, mert mindenféle haszontalanságot vezetett dokumentjébe. Csupa lélekvesztő hamisságot. Egyetlen egyszer örökített meg valamit a való dolgokból: tévedésből tette. Ha figyelmesen olvassuk dokumentjét, észrevehetjük, annál a pontnál megtörik a valóság. Az már mese…
JAK Füzetek 105
Cím: Angyalkacsinálás. Dokument
Szerző(k) / Szerkesztő(k): Grecsó Krisztián
Sorozat: JAK Füzetek
Kategória: Szépirodalom
Cikkszám: kijarat-321
ISBN: 9639136417
Kiadás éve: 1999
Kötés típusa: Ragasztott kötés
Oldalak száma: 72
Méret: 140x200 mm
Még nincs feltöltve külső hivatkozás a kötetről…
4 900 Ft Original price was: 4 900 Ft.4 410 FtCurrent price is: 4 410 Ft.
4 900 Ft Original price was: 4 900 Ft.4 410 FtCurrent price is: 4 410 Ft.
6 666 Ft Original price was: 6 666 Ft.5 999 FtCurrent price is: 5 999 Ft.
5 490 Ft Original price was: 5 490 Ft.4 940 FtCurrent price is: 4 940 Ft.
5 490 Ft Original price was: 5 490 Ft.4 940 FtCurrent price is: 4 940 Ft.
Július 13. és augusztus 7. között a személyes átvétel szünetel. A július 10. után leadott rendeléseket augusztus 10. után tudjuk küldeni. Megértésüket köszönjük.
A weboldalunk az olvasói és vásárlói élmények fokozása érdekében ún. sütiket használ.
A weblapunk tovább olvasásával ezt tudomásul veszi. Adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja.