Öreg

Mi a pontos jelzője Antal Balázs tehetségének? Komoly? Sugárzó? Istenáldotta? Egyik sem volna túlzás. De maradjunk annál, hogy írói. Ez a könyv olyan, mint egy nagy író első kötete. Szeretet, türelem, pontosság, nyugalom. Ezek írói erények, amelyekkel Antal Balázs rendelkezett, prózaírótól szokatlanul korán, már tizenévesen. (A könyv hat évig készült.) Kafka, Márquez, Bodor Adám. írók, akik saját valóságot készítettek maguknak. Antal Balázs nyolc elbeszélése is egy saját valóságban játszódik. A fő színtér egy falu. A közelben a Bükk erdősége, távolabb egy-két gyárváros. Ez itt a civilizáció alja (vagy széle). Ami ide le(el)kerül, innen nem jut tovább. Többnyire öregen kerülnek ide a tárgyak és a szavak is. Szemétként, lomként, máshonnan. Orvos, plébános nem lakik már itt, test-lélek hanyatlik. Titokzatos és értelmetlen törvények, törvény-foszlányok, személyes (feudális) viszonyok mozgatják a szereplőket. Többnyire egy-egy magányos, öreg falusi beszél. Többnyire magában. Vagy magának. Többnyire úgy, ahogy falusi öreg soha nem beszélne, gondolnánk. Mert csak motyogna, és nem figyelne oda rá senki. De a motyogásban nyelvi erő van, nyelvi szemét, logika, egy-egy váratlan kultúrszó, bölcsesség. És még valami titokzatos többlet is: élesen belehallatszik a patakcsobogás, a madárdal, a járókeret zörgése a falusi utcán, az erdész káromkodása embereivel, egyszóval – a megmaradt természet. A második bekezdésekben pedig elkapja az olvasót a történet. Érdekelni kezdi a mesélő, aki titokzatos és értelmetlen feladatokat hajt végre ráérősen, mert a végére kell járni a dolgoknak, bár túl sok értelme nincs, így tett egész életében, és így tesz most. is, utolsó dolgánál, amikor elmeséli az egészet, azt, amit el lehet mondani belőle. így: »Nagy volt a temető, és akár egy óriás kabát, zsebeiben itt is, ott is rokonokat rejtett.« Az írói erények közül is első a szeretet. Antal Balázs azt mondja, hogy valami nagyon megöregedett körülöttünk, valamit nagyon meg kéne menteni, sőt, hogy még nem késő. (Kemény István)

JAK Füzetek 127