(Szerk.)
2 400 Ft
Elfogyott
Jó néhány esztendeje, amikor John Neubauer egy budapesti látogatása alkalmával doktoranduszokkal találkozott, némi értetlenkedéssel, és kissé hitetlenkedve konstatálta azt az arányaiban is jelentős érdeklődést, amellyel az akkori legfiatalabbak a magyar romantika felé fordultak. Való igaz, mind a kontinentális, mind pedig a tengerentúli irodalomtudomány nagy „romantikaláza”, amelyet mindenekelőtt a dekonstrukció generált, ekkorra már vagy két évtizedes távlatba került. Az a romantika iránti fokozott érdeklődés azonban, amely a hazai irodalomtudomány utóbbi bő egy évtizedét jellemezte, csak részint írható a dekonstrukció megkésett magyar recepciójának a számlájára. Hogy a romantika, a magyar romantika problémái máig kihívást jelentenek az olvasónak és a professzionális értelmezőnek egyaránt, több, egymástól azonban csak részint független okra vezethető vissza. Az egyik minden bizonnyal az a roppant erőteljes átideologizáltság, amely a magyar romantika örökségének mindmáig legsúlyosabb terhe, és amely – a totalitárius rendszer marxista irodalomtudományának kitüntetett kutatási területeként – különösen érzékenyen érintette ezt a korszakot.
ford. Elekes Dóra et al.
Cím: Újragondolni a romantikát. Koncepciók és viták a 20. században
Szerző(k): Hansági Ágnes, Herrmann Zoltán
Cikkszám: kijarat-278
ISBN: 9639529109
Kiadás: 2003
Ragasztott kötés
Oldalak száma: 296
Méret: 160x230 mm
Még nincs feltöltve külső hivatkozás a kötetről…
2 490 Ft Original price was: 2 490 Ft.1 666 FtCurrent price is: 1 666 Ft.
12 900 Ft Original price was: 12 900 Ft.9 990 FtCurrent price is: 9 990 Ft.
14 700 Ft Original price was: 14 700 Ft.9 990 FtCurrent price is: 9 990 Ft.
Losoncz Márk, Sipos Balázs (fordító)
3 900 Ft Original price was: 3 900 Ft.3 510 FtCurrent price is: 3 510 Ft.
Vészkijárat Hírlevél
A weboldalunk az olvasói és vásárlói élmények fokozása érdekében ún. sütiket használ.
A weblapunk tovább olvasásával ezt tudomásul veszi. Adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja.