Újragondolni a romantikát. Koncepciók és viták a 20. században

Jó néhány esztendeje, amikor John Neubauer egy budapesti látogatása alkalmával doktoranduszokkal találkozott, némi értetlenkedéssel, és kissé hitetlenkedve konstatálta azt az arányaiban is jelentős érdeklődést, amellyel az akkori legfiatalabbak a magyar romantika felé fordultak. Való igaz, mind a kontinentális, mind pedig a tengerentúli irodalomtudomány nagy „romantikaláza”, amelyet mindenekelőtt a dekonstrukció generált, ekkorra már vagy két évtizedes távlatba került. Az a romantika iránti fokozott érdeklődés azonban, amely a hazai irodalomtudomány utóbbi bő egy évtizedét jellemezte, csak részint írható a dekonstrukció megkésett magyar recepciójának a számlájára. Hogy a romantika, a magyar romantika problémái máig kihívást jelentenek az olvasónak és a professzionális értelmezőnek egyaránt, több, egymástól azonban csak részint független okra vezethető vissza. Az egyik minden bizonnyal az a roppant erőteljes átideologizáltság, amely a magyar romantika örökségének mindmáig legsúlyosabb terhe, és amely – a totalitárius rendszer marxista irodalomtudományának kitüntetett kutatási területeként – különösen érzékenyen érintette ezt a korszakot.

ford. Elekes Dóra et al.