Az én Európám. Két esszé az úgynevezett Közép-Európáról

„…ebben az örök átmeneti zónában, ebben az olyannyira anakronisztikus egységes kultúrtérben, ahol, ha örökös késéssel is, még mindig közlekednek a puha üléses ahrensdorfi vagonok a felirattal: Vereinigter Schienenfahrzeugbau der Deutschen Demokratischen Republik, […] ezeken a földeken Európa és Nem-Európa között milliószám élnek emberek, akiktől elrabolták a hajdani paradicsomot – most zavarodottak, dühösek, fáradtak. Múlt iránti szerelmük az egeket ostromolja, az „egykoriak” sajátos alfajai ők. Hagyják őket békében holmi jövővel. A jövő fekete lyuk, a temetői szolgáltatások naponta emelkedő árai, ez a jövő.” (Jurij Andruhovics)

„Tizenvalahány éve lakom ezen a vidéken, s lassan kezdem érteni, mi hozott ide. Egyszerűen a közép-európai síkság lakójának ösztöne. Kezdetben persze alig tudatosult bennem, csak fokozatosan alakult át sejtéssé, majd – ki tudja – talán reflexióvá is. […] Én – a mazóviai rónák fia – mindenesetre örökös huzatot éreztem, keletről nyugatra és nyugatról keletre robogó, szüntelen légvonatot. Néha a közönséges szél szószerinti alakját öltötte, néha a nyitott, korlátok nélküli szakadék metaforikus formáját, hogy végül konkretizálódjon kissé a történelem viharaként, amelynek iránya meglepően könnyen megjósolható: erre vagy arra, de mindig errefelé.” (Andrzej Stasiuk)

ford. Körner Gábor

JAK világirodalmi sorozat 42