2 990 Ft Original price was: 2 990 Ft.2 490 FtCurrent price is: 2 490 Ft.
A Kosztolányi Dezső életművét és életrajzát közel húsz éve kutató szerző nagyobb, Kosztolányi életrajzával foglalkozó tanulmányait gyűjtötte egybe. A kötet olyan dolgozatokat foglal magába, melyek a jól ismert alkotó pályájának ismeretlen, jelentős részben szándékoltan mellőzött epizódjait tárják fel. „Az életrajzíró ki van szolgáltatva a nyomok számának, jellegének és relevanciájának: csak abból tud következtetéseket levonni, ami nyomként megmaradt, s mint ilyenhez hozzáférünk. Az életrajzíró, vagy valaki más előzetesen már megtalálta, rögzítette és így számba vehetővé tette a nyomokat. Aminek nincs nyoma, az elveszett, fölismerhetetlenné vált” – írja Lengyel András. Ugyanakkor „az életrajzíró nemcsak a nyomoknak van kiszolgáltatva: önmagának is ki van szolgáltatva. A nyomkeresés és -olvasás ugyanis maga is a tudásnak egyik nagyon speciális, bonyolult és sok tapasztalatot, sőt invenciót is igénylő formája. Ugyanazt a nyomot egészen más hatásfokkal képes értelmezni egy tapasztalt és invenciózus »nyomolvasó«, mint egy hozzá nem értő. A nyomot igazában nem a szemünk, hanem előzetes kondicionáltságunk, tudásunk teszi láthatóvá.” A Mint aki a sínek közé esett tanulmányai Kosztolányi Dezső életrajzának olyan fejezetei, melyek anyagát, azaz Kosztolányi életének nyomait jobbára maga a szerző kutatta fel és próbált meg olvasni belőlük.
Műút-könyvek 017
Cím: Mint aki a sínek közé esett. Kosztolányi Dezső életrajzához
Szerző(k): Bíró-Balogh Tamás
Cikkszám: muut-4
ISBN: 9789639963016
Kiadás: 2014
Ragasztott kötés
Oldalak száma: 190
Még nincs feltöltve külső hivatkozás a kötetről…
2 490 Ft Original price was: 2 490 Ft.1 666 FtCurrent price is: 1 666 Ft.
12 900 Ft Original price was: 12 900 Ft.9 990 FtCurrent price is: 9 990 Ft.
14 700 Ft Original price was: 14 700 Ft.9 990 FtCurrent price is: 9 990 Ft.
Losoncz Márk, Sipos Balázs (fordító)
3 900 Ft Original price was: 3 900 Ft.3 510 FtCurrent price is: 3 510 Ft.
Vészkijárat Hírlevél
A weboldalunk az olvasói és vásárlói élmények fokozása érdekében ún. sütiket használ.
A weblapunk tovább olvasásával ezt tudomásul veszi. Adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja.