Csete Soma (Ford.)
4 900 Ft Original price was: 4 900 Ft.4 410 FtCurrent price is: 4 410 Ft.
Daniel Paul Schreber 1842-ben született Lipcsében egy jómódú és élénk társadalmi életet élő nagypolgári család gyermekeként. 1863-ban jogi diplomát szerzett, majd bírói pályára lépett. Meredeken felfelé ívelő karrierjének csúcspontján, 1893-ban kinevezték a Drezdai Ítélőtábla tanácselnökének. Mindössze két hónappal az elnöki szék átvétele után idegösszeomlást kapott, és beköltözött a Paul Emil Flechsig által vezetett Lipcsei Egyetemi Idegklinikára. Állapota tovább romlott, rögeszmék alakultak ki nála, végül pedig hallucinálni kezdett és pszichózisba került. Félévnyi kezelés után gyógyíthatatlannak nyilvánították. Felesége kérésére állami gyámság alá helyezték és megfosztották jogaitól. 1894-ben átszállították a Pirna melletti Sonnenstein Gyógyintézetbe. Bár sokáig teljesen reménytelen esetnek tűnt, állapota 1897-től javulásnak indult. 1899-ben jogi úton megtámadta a rá vonatkozó gyámsági határozatot. 1901-ben egykori munkahelye, a Drezdai Ítélőtábla előtt önmagát képviselve megnyerte perét, visszakapta jogait, és kiköltözött Sonnensteinből.
Cím: Egy idegbeteg emlékiratai
Szerző(k): Daniel Paul Schreber
Fordító(k): Csete Soma
Kategória: Irodalom
Cikkszám: kijarat-66
ISBN: 9786156535559
Kiadás: 2025
Ragasztott kötés
Oldalak száma: 412
Méret: 145×215 mm
12 900 Ft Original price was: 12 900 Ft.9 990 FtCurrent price is: 9 990 Ft.
14 700 Ft Original price was: 14 700 Ft.9 990 FtCurrent price is: 9 990 Ft.
2 000 Ft Original price was: 2 000 Ft.1 200 FtCurrent price is: 1 200 Ft.
Losoncz Márk, Sipos Balázs (fordító)
3 900 Ft Original price was: 3 900 Ft.3 510 FtCurrent price is: 3 510 Ft.
Vészkijárat Hírlevél
A weboldalunk az olvasói és vásárlói élmények fokozása érdekében ún. sütiket használ.
A weblapunk tovább olvasásával ezt tudomásul veszi. Adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja.