Visszaható alakzatok: egy doxa (egy általános vélekedés) tűrhetetlen módon állítást nyer; azért, hogy megszabaduljak tőle, egy paradoxont alkotok, majd ez a paradoxon is elavul, egy újabb konkrétummá, doxává válik, és tovább kell lépni egy újabb paradoxon felé. Idézzük fel újra ezt az utat! A mű eredeténél, a társadalmi viszonyok homályossága, a hamis Természet áll, az első eljárás tehát ennek a demisztifikálása (Mitológiák), majd mikor ez a demisztifikáció egy ismétlésben rögzül, akkor már ezt kell elmozdítani: a szemiológia (ekkor posztulált) tudománya arra törekszik, hogy kimozdítsa, életre keltse, felfegyverezze a gesztust, a mitologikus pózt, egy módszert adva neki.
Borbély Szilárd a magyar irodalom kiemelkedő alakja. Írásainak jelentősége, valamint a szerző és műve iránt tanúsított élénk érdeklődés ellenére még nem született az életművet a maga egészében feldolgozó munka. A szerző költői, dráma- és prózaírói, irodalomtörténészi, kritikusi és esszéirói munkásságából ez a könyv elsősorban Borbély azon irodalmi műveire összpontosít, amelyek egyszerre idézik meg a zsidó és a keresztény hagyományt.
Ez a kötet egy nagyszabású tudományos vállalkozás eredménye. Világirodalmi horizontból rátekinteni egy korszak magyar irodalmára, lírájára és prózájára, és újat mondani ezekről – ez volt a célja annak a 2017-ben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán rendezett négynapos konferenciasorozatnak, melynek résztvevői akadémikusok és egyetemi tanárok, hazai és határon túli bölcsészkarok oktatói, irodalomtörténész kutatók és doktorandusz hallgatók voltak. Az ott elhangzott előadások anyagát gyűjti egybe ez az egybefűzött kötetpár.
Az irodalomkritika területén sokáig uralkodó strukturalista és posztstrukturalista időszak után a figyelem ismét a szövegek és az emberi életek kapcsolatára, az esztétikai és az etikai viszonyára irányul.
A könyv kétharmadát három különböző szempont szerint csoportosított tanulmányok teszik ki; az utolsó blokkban egy-egy mai íróról illetve kritikusról olvashatunk kritikai esszéket. A Hármas portrék című egység első darabja talán meglepő, hiszen látszólag csak a címadó tanulmány tartalmaz három szereplőt. Jeff Wall „Picture for Women“ című képén két pillantás találkozik egymással a tükör felületén. Az elemzés szerint a képen jelen van egy harmadik pillantás is, mégpedig a kameráé. Az irodalomtörténeti tanulmányokban a kamera „szemének” szerepét az irodalomtörténész pillantása tölti be. A kötetben sorakozó összehasonlító elemzések minden esetben magukon viselik ezt az „egybelátó” intenciót. A szerző nem tartja megvalósíthatónak az irodalomtörténet-írásban azt a pozitivista gyökerű objektivitás-eszményt, amely a történész látásmódját, történelmi-társadalmi meghatározottságát, valamint tudósi személyiségjegyeit leválasztaná kutatási eredményeiről. A komparatív vizsgálat során születő felismeréseket éppen az irodalomtörténész „pillantásának” katalizáló ereje teszi lehetővé. Ez a felfogás magyarázza a vizuális-esztétikai témájú első tanulmány és az azt követő irodalomtörténeti elemzések összefüggését.
A kötet az elmúlt három év tanulmányait és előadásait gyűjti egybe, melyek – a szerző érdeklődésének megfelelően – esztétikai és filozófiai kérdéseket tárgyalnak, hol inkább az elmélettörténet felől, hol pedig művek elemzésén keresztül. Központi kérdésük, hogy miként jelenít meg a kép, és miként jut kifejezésre valami a szóban, miben is áll a különbségük.
Az első kötet az első nyelvemlékektől a 15. század végéig tartó időszakot öleli fel. Mintegy kilenc évszázad irodalmáról van szó, amely tőlünk nagy időbeli és kulturális távolságban keletkezett, és amelynek bemutatása épp ezért nagy kihívást jelent. A korszak irodalmát ismertető fejezetek nemcsak a középkorral kapcsolatos rögzült előítéleteket bontják le, de arról is képet adnak, hogy a középkor öröksége miképpen élt és él tovább a későbbi századokban, így napjainkban is.
A második kötet a legkorszerűbb irodalomtörténeti és kultúratudományi megközelítések alapján mutatja be a kora újkor angol irodalmának főbb műfajait. Eközben tudatosan tágítja az irodalmi jelenségek mezejét: feltárja az irodalom határterületeit, bemutatja az irodalminak tekintett művek környezetét alkotó anyagi kultúrát, valamint az irodalom termelését és fogyasztását befolyásoló politikai, vallási és gazdasági folyamatokat.
A harmadik és negyedik kötetben tárgyalt időszakot nem szokás egységes korszaknak tekinteni. A hagyományos kultúrtörténeti, korstílusokon alapuló felosztás alapján a barokk, a (neo)klasszicizmus és a felvilágosodás, valamint a romantika irodalmaként volna azonosítható.
A harmadik és negyedik kötetben tárgyalt időszakot nem szokás egységes korszaknak tekinteni. A hagyományos kultúrtörténeti, korstílusokon alapuló felosztás alapján a barokk, a (neo)klasszicizmus és a felvilágosodás, valamint a romantika irodalmaként volna azonosítható.
A hatodik és hetedik kötet az 1930-tól napjainkig tartó időszak angol irodalmának első magyar nyelvű bemutatása. A részletes történeti áttekintés olyan témákat is feldolgoz, mint a skót, a walesi és az észak-ír irodalom, az angol holokauszt-irodalom, az ökológiai irodalom vagy a globalizáció hatása az irodalomra. A hatodik kötet új megvilágításba helyezi a 20. század közepének fejleményeit, például a második világháború irodalmát és az időszak gazdag utazási irodalmát, a zárókötet pedig nemcsak a jelenkori irodalomról ad gazdag körképet, beleértve a „brexit” irodalmi nyomait, hanem a populáris műfajok jelenségeit is bemutatja: felvázolja az angol fantasy, science fiction és képregény történetét, de tárgyalja a bűnügyi regényeket és a Harry Potter-sorozatot is.
A hatodik és hetedik kötet az 1930-tól napjainkig tartó időszak angol irodalmának első magyar nyelvű bemutatása. A részletes történeti áttekintés olyan témákat is feldolgoz, mint a skót, a walesi és az észak-ír irodalom, az angol holokauszt-irodalom, az ökológiai irodalom vagy a globalizáció hatása az irodalomra. A hatodik kötet új megvilágításba helyezi a 20. század közepének fejleményeit, például a második világháború irodalmát és az időszak gazdag utazási irodalmát, a zárókötet pedig nemcsak a jelenkori irodalomról ad gazdag körképet, beleértve a „brexit” irodalmi nyomait, hanem a populáris műfajok jelenségeit is bemutatja: felvázolja az angol fantasy, science fiction és képregény történetét, de tárgyalja a bűnügyi regényeket és a Harry Potter-sorozatot is.
Dánél Mónika Csíkszeredán született 1976-ban. Tanulmányait a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végezte. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója, 2015-től Bolyai János Kutatási Ösztöndíjas, 2014-től A másság terei. Kulturális tér-képek, érintkezési zónák a kortárs magyar és román irodalomban és filmben című nemzetközi projekt vezető kutatója. “Áttetsző keretek. Az olvasás intimitása” című tanulmánykötete Kolozsváron jelent meg 2013-ban. Újabb könyve a magyar neovantgárd alkotások poétikáját és az 1956-ban Nyugatra emigrált szerzők recepcióját irodalomtörténeti és ideológiakritikai szempontból vizsgálja.
Fontoljuk csak meg, mielőtt felnyitjuk ezt a könyvet, Nietzsche gondolatait a nőről: „…a nő! Az emberiség egyik fele gyönge, tipikusan beteg, ingadozó, állhatatlan – a nőnek szüksége van az erőre, hogy legyen mibe kapaszkodni, és a gyöngeség vallására, amely a gyöngeséget isteninek magasztalja, előírja a szeretetet, az alázatot, vagyis, jobban mondva, legyengíti az erőseket, akkor uralkodik, ha sikerül az erőseket legyőzni…”
Ottlik Géza egyik elbeszélője „egyszínű kobaltkékségként” próbálja megfogalmazni azt a megfoghatatlan érzést, amelynek irodalmi és festészeti ábrázolását művészi feladatának tartja. Mészöly Miklós esszéinek visszatérő témái az „atmoszféra” és a „közérzet”, amelyek nemcsak az emberi világérzékelés nyelvi eszközökkel visszaadhatatlan állapotaira utalnak, hanem nagy horderejű ismeretelméleti problémákat is jeleznek.
Ez a könyv a járványokról szól, a nyugati kultúra három ikonikus fertőző betegsége: a pestis, a kolera és az AIDS irodalmi ábrázolásairól és kultúrtörténetéről. A szerző elsősorban kortárs brit történelmi regényeket elemez, amelyek különböző korokban játszódnak: a középkorban (Ragály), a kora újkorban (Csodák éve), a viktoriánus korszakban (Sweet Thames, An Imperfect Lens), valamint a késő 20. században (A szépség vonala, Part of His Story). A fertőzés és a kontamináció időben és térben változó fogalmait és ábrázolási formáit nyomon követve a nagy járványok irodalmi elbeszélései kirajzolják a nyugati biopolitika alakulástörténetét. Mindeközben körvonalazódik Kelet és Nyugat történeti megkülönböztetése, valamint a nagyváros mint térbeli-kulturális állandó. Az elemzések és áttekintések több tudományág – a kultúrorvostan, a testkutatás, a pszichoanalízis, a társadalmi nemek tudománya és az antropológia – témáiból és módszereiből merítenek, így írják tovább a kulturális epidemiológia diskurzusát.
