Leírás
„Az utóbbi években divat lett képekről beszelni. Csakhogy eközben a beszédmódok különbsége is feltárul, amit csak az leplez el, hogy amolyan narkotikumként újra és újra felbukkan a »kép« fogalma. Ez pedig elkendőzi azt a tényt, hogy nem ugyanazokról a képekről beszélünk, még ha ezt a fogalmat a megértés feneketlen mélységeibe vetett horgonykent használjuk is. A képekről való beszed kontúrjai újra és újra elmosódnak. Egyesek azt a benyomást keltik, mintha a képek testetlenül áramlanának. Erre ugyan még a reprezentáció és az emlékezet képei sem képesek, hiszen mégiscsak a saját testünkben kapnak helyet. Mások általában egyenlőségjelet tesznek a képek és a vizuális szféra közé, aminek következtében minden képpé lesz, amit látunk, viszont nem marad egyetlen szimbolikus jelentést hordozó kép sem. Megint mások a képeket általában azokkal az ikonikus jelekkel azonosítják, amelyek a hasonlóság referenciája révén kötődnek egy olyan valósághoz, amely maga nem kép, és a képpel szembeni fölényét mindvégig megőrzi. Végül itt van az a művészeti diszkurzus, ami semmibe veszi a manapság a múzeumokon (új templomainkon) kívül létező profán képeket, vagy éppen meg akarja kímélni a művészetet a képre való rákérdezéstől, ami megfosztana attól az előjogától, hogy kizárólag ő álljon a figyelem középpontjában. Új képvita van kialakulóban, amelyben a harc a definíciók monopolhelyzetéért folyik. Nemcsak arról van szó, hogy teljesen különböző képekről azonos módon beszélünk, hanem ennek a fordítottja is igaz, miszerint hasonló képekre egészen eltérő beszédmódokat alkalmazunk.” (Hans Belting)