Akció!

Daniel Spoerri : Anekdotomania

3 200 Ft

Daniel Spoerri (1930) művészi karrierjét balett-táncosként kezdte, majd a színház és az avantgárd költészet világában próbált szerencsét. Mégis képzőművészként vált világhírűvé, amikor harmincévesen megalkotta az első csapdaképeket: piszkos edények, üres üvegek, hamutartó és cigarettacsikkek asztalra, székre vagy másfajta alátétre rögzített, jellemzően étkezés utáni maradványegyütteseit, melyek köznapi, vízszintes helyzetükből függőlegesbe fordítva, képként lógnak a falon. Az étkezési szituáció összekapcsolása a képzőművészettel nem állt meg ennyivel: a hetvenes évek elején Spoerri már a napjainkban is elevenen élő Eat Art művészeti irányzat híres-hírhedt megalapítójaként szerepelt a nyugat-európai köztudatban. Művészi tevékenysége számára az Eat Art azonban korántsem jelentett végső állomást. Az örökké nyughatatlan, mindig megújulásra képes Spoerri, aki hosszú élete során Európa számtalan országát bebarangolta, bekebelezte, műveibe olvasztotta kultúránk megannyi ismert vagy a feledés homályába merült művészeti produktumát. A művészt posztmodern világunk elsőrangú archeológusává avatják tárgyak rengetegéből építkező, azonnal felismerhető asszamblázsai, vagy Párizsban, Bázelben, Kölnben és Salzburgban berendezett szentimentális múzeumai. Nem feledkezhetünk meg a szobrász Spoerriről sem, aki mindenestül bronzba öntötte saját egykori párizsi manzárdszobáját – aki kíváncsi rá, látogasson el a művész olaszországi szoborkertjébe: a Giardino di Daniel Spoerriken száz szoborcsoportot lehet felkutatni Toszkána olajfái között bolyongva. Ha mindez nem lenne elég: a művész saját bevallása szerint egész életében író akart lenni… Jelen kötet erről az oldaláról is bemutatja az idén nyolcvanadik születésnapját ünneplő művészt. Könyvünk válogatás 50 év írói terméséből. Több mint 200 műtárgyreprodukciót és fényképet vonultat fel, hogy megismerhessük Dániel Spoerrit – a művészt és az embert, aki önnön avantgárd művészéletén és életművészetén keresztül igazolja: „A művészet teszi érdekesebbé az életet a művészetnél.”

Szerző(k): Daniel Spoerri, Ligetfalvi Gergely ford.

Elfogyott

Leírás

További információk

Szerző

Daniel Spoerri, Ligetfalvi Gergely ford.

Oldalszám

352

Méret

165×235

Kötés

Ragasztott

ISBN

9789639529939

Kiadás éve

2010